2013. április 25., csütörtök

22.rész-késések..+blog interjú

Sajnálom, hogy ilyen későn hoztam a részt, de a komik/pipák alig akartak összejönni, hiába van 33 feliratkozóm.. ez inkább megint ilyen összekötő rész lett, de erre is legalább 20 pipát és 10 komit szeretnék (akár rövidek is lehetnek)
Itt a blogtrailer aki még nem látta volna: KATT
Kattintsatok a videó alatt a tetszikre, sokat jelentene:)
Iratkozzatok fel a blogra! Amint meglesz a komi és a pipa megfelelő menyisége megírom és kirakom a részt ^^
És kattintsatok a bloginterjúmért ide: KATT
(Köszönöm szépen:))


Louis mit sem foglalkozva a csörgő készülékkel folytatta tovább, amit elkezdett.
-Louis vedd már fel azt az átkozott telefon!-mondtam miután a vállánál fogva felhúztam magamhoz.
-Ennyire nem akarsz velem lenni?-görbítette lefelé a száját, amire csak elmosolyodtam.
-Buta vagy.-borzoltam meg a haját-vedd fel a telefont.-mutattam az előbb említett tárgy felé. Bólintott egyet és a kezével az éjjeli szekrényhez nyújt.
-Igen?-szólt bele a telefonba.
-Louis William Tomlinson! Hol vagytok?-ordított a telefonba Paul. A fiú a fülétől elemelte 10 centire a telefont.
-Otthon.-adta meg a választ pimaszul.
-Tomlinson ne szórakozz velem.-üvöltött még mindig Paul.-Már rég próbán kellene lennetek.-halkította le a hangját.-Jobban jártam volna, ha nem téged hívlak tegnap.-sóhajtott.-Délután háromkor próba és ne felejtsd el.-figyelmeztette Louist.
-Igenis főnök.-kuncogott a telefonba, majd köszönés nélkül bontotta a vonalat. Hajolt volna vissza hozzám, de eltoltam magamtól és az ajtó felé mutattam. Értette a célzást és leballagott a fiúkhoz.

**

-Zayn kész vagy már?-ordított fel Harry szemforgatva, egy sóhajtás kíséretében. Mindenki az asztalnál ült, kivéve a Bradfordi fiút. Liam a fejét támasztva nézett a lépcső felé, Niall az ujjaival dobolt az asztalon, míg Louis idegesen mászkált körbe-körbe.
-Paul kinyír minket, ha nem érünk oda.-motyogta az orra alatt.
-Te nem szóltál, hogy próba lesz.-húzta ki magát Harry.
-Mert elfelejtettem.-tárta szét a kezei Louis.
-Ez nem mentség.-szólt vissza a göndör fiú.  Louis kinyújtotta a nyelvét, majd karba tett kézzel, durcásan a székre huppant.-Most haragszol rám?-biggyesztette le az ajkait Harry.
-Nem.-rántotta meg a vállát Lou és összeráncolva a homlokát, hátradőlt.
-Jaj ne haragudj már BooBear.-böködte Hazz a répaimádó fiú oldalát. A srác nem válaszolt semmit, rezzenéstelen arccal vizsgálta a földet.
-Szerintem azt várja, hogy mondd neki, hogy szereted.-hajoltam Hazza füléhez és a szememet még mindig Louison tartva suttogtam neki a mondanivalómat.
-Szeretlek Boo.-vékonyította el a hangját a békülni akaró fiú és Louis nyakába vetette magát, ezzel elborítva a széket, így mindketten a földre kerültek. A többiekkel nevetésben törtünk ki és szinte már mi is a földön fetrengtünk. Letörölgettem a könnycseppeket az arcomról és -már csak- mosolyogva felálltam. Abban a pillanatban vágtatott le Zayn.
-Kész vagyok.-hajolt meg színpadiasan.
-Akkor indulás.
Az út csendben ment, csak a rádióból szóltak halk dallamok.

**

-Niall tedd le már azt a telefont.-ordított Paul az előbb említett srácra. Az egyik székbe süppedve figyeltem a jelenetet és a számat halk nevetés hagyta el.
-De az anyukámmal beszélek.-szólt vissza nyávogó hangon a srác.
-Horan az Isten áldjon meg! Miért pont akkor kellett a telefont a kezedbe venned, mikor a Little Things-et kéne a többiekkel énekelned?
-Eszembe jutott Anyukám és közöltem vele, hogy ő a legszebb nő a világon!-fonta össze maga előtt a kezeit és durcásan a férfire nézett. Paul egy szemforgatással válaszolt és a zene
újraindult, majd
Paul a homlokát törölgetve lehuppant mellém.
-Néha nehéz velük bírni.-mondta, de nem vette le a szemeit a fiúkról.
-Megértelek.-mosolyodtam el és a fiúk hülyeségeire gondoltam. A próbán Paulnak többször is a fiúkra kellett szólnia, hogy viselkedjenek, de a végére már mindenki fáradtan potyogott le a színpadról, a székekhez. Levegőt kapkodva ittak, terültek el a földön,  vagy az izzadságot törölgették magukról. Elhiszem, hogy a sok ugrálásba belefáradtak.
-Perrie jön koncertre.-jelentette ki Zayn.-gondolom Dani is.-sandított Liamre.
-Köszönöm, hogy tudattátok velem.-bólogatott Paul.
-April is jön.-kulcsolta össze az ujjainkat Louis.
-És ha azt mondom, hogy nem megyek?-húztam Louis agyát.
-Akkor megharagszok rád.-vágott szomorú arcot és boci szemekkel nézett vissza rám.
-Talán..
-Légyszíves.-hajolt az arcomba.
-Tudod, hogy elmegyek.-kerítettem egy nagy mosolyt az arcomra, követve a példámat egy puszit nyomott az ajkaimra és a cuccait felkapva a többiekre nézett, akik ugyanígy tettek. Lassan elindultunk a kisbuszhoz és hazaindultunk. Louis még náluk lezuhanyzott és átöltözött, majd elmentünk hozzánk. Apa az ajtóban állva köszöntött minket. Szúrós szemekkel pillantott ránk
.
-April Olivia Kimpton!-emelte fel a hangját.-ez mi?-tolta elém az egyik magazint.
-Mondtam, hogy ne használd a nevemet.-hisztiztem. Louis halkan kuncogott a 2. nevemen, de amint apa ránézett a szigorú tekintetével csendben maradt.
-Nem ez volt a kérdés.
Sóhajtottam egyet és elmagyaráztam neki. Nagyon nehezen megértette. Tiszta Louis. Ezen a gondolaton kicsit elmosolyodtam. Apa elment a nappaliba újságot olvasni, így csíkos pólós fiúval felmentem a szobámba.
-Mit vegyek fel koncertre? És mikor lesz?-vágtam magamat az ágyra a fejemet fogva.
-Este kilenckor.-kaptam a határozott választ.-ha akarod segíthetek.-húzta mosolyra a száját. Bólintottam egyet, mire ő a szekrényemhez lépett.-Ez is elég lesz.-lobogtatta meg az egyik melltartómat az arcom előtt kaján vigyorral.
-Louis.-szóltam rá, nevetésemet vissza fojtva.
-Igazad van..-bólogatott.-ez se kell.-rakta vissza a helyére a fehérnemű darabot. Egy szó nélkül felálltam, Lou mellé sétáltam és bele boxoltam egyet a vállába.
-William viselkedj!-szóltam rá.
-Olivia maradj csöndbe, éppen koncentrálok.-nézett a szekrényembe és a nemlétező szakállát kezdte el simogatni.
-Olivia?-húztam fel a szemöldökömet.-tényleg?
Nem vártam választ, egyből közelebb ugrottam a sráchoz és gonosz mosollyal az arcomon csikizni kezdtem.
-Ez nem volt fer.-húzta fel az orrát.
-Inkább segíts.-mutattam a még mindig nyitott ajtókkal álló szekrényem felé.
-Szóval.-dörzsölte össze a tenyereit.-koncertre ezt  veszed fel.-dobta a kezembe a ruha összeállítást.-afterparty-ra pedig ezt.-nyomott a kezembe egy sima egyszerű fekete mini ruhát.
-Egész jó.
-Akkor most pukedlizz és ismerd el, hogy jó ötleteim vannak.
-Persze.-forgattam a szemeimet.
-Na nem látom azt a pukedlit.-rázta a fejét. Nem foglalkoztam különösebben a mondatával, közelebb léptem hozzá. Az egyik kezemet a nyakára helyeztem és az ajkaimat a szájára tapasztottam. Egyre közelebb húzott magához, míg végül egy hajszál sem fért volna el a testünk között. A majdnem öt perces csókunkat a telefonom rezgése zavarta meg. Sóhajtva váltam el Louis ajkaitól és a telefonomra pillantottam.
"Jól fogunk szórakozni az éjjel.
-R."
Nem tudtam hova tegyem az üzenetet, nem értettem mire akar kilyukadni. Louis csak kérdőn nézett a készülék képernyőjére.
-Vigyázok rád.-suttogta a fülembe és hátulról átölelt.

**

A srácok öltözőjében ültünk Daniellevel és Pezzel, várva, hogy a banda tagjai felöltözzenek. A mosdójukból (amit inkább neveznék egy komplett fürdőszobának, mivel van benne három zuhanyzó fülke, egy kád és wc tükrökkel) halk sikítás hallatszódott.
-Egy kanál van nála!-ordított Liam, miközben egy szál gatyába kifutott közénk és Dani háta mögé bújt. Felnevettünk a lányokkal és Zayn is megérkezett kanállal a kezében. Gonoszan nevetve Liam felé közeledett, de ő egyre csak a barátnője göndör hajába temette az arcát.
-Fiúk.-ordított Paul.-negyed óra van kezdésig, de még fel sem öltöztetek.
Megemberelte magát a bolondos társaság és 5 perc múlva már teljesen készen álltak az ajtó előtt.

12 megjegyzés:

  1. Szupeer! Még mindig nem tudom felfogni, hogy létezhet olyan blog, aminél tényleg izgulok. Nem szokásom, de úgylátszik sikeresen elérted. Szurkolok Aprilnek, hogy kiderüljön, ki a bizonyos "-R" . Neked is szurkolok Fruzsi, hogy továbbra is ilyen jó részeket írj, lehetőleg minél hamarabb.
    kiss .xx

    VálaszTörlés
  2. annyira, de annyira, de annyira... vártam a kövi részt!!! :) nagyon jó! Imádom! Szinte bele őrültem a folytatásba! Imádom, ahogy írsz, amiket írsz! :D és várom hátha egyszer kiderül ki az a(z) "R".

    VálaszTörlés
  3. Istenkiráály!Kíváncsi vagyok mi lesz az a jó szórakozás:$ Hozd hamar a kövit mert iszonyat jóó:3 Amúgy várod már a pretty little liars4. évadot?:$ én nagyon!! pont akkor műtenek (...:'(...) és lesz mit néznem:D

    VálaszTörlés
  4. nembírooooom:o eskü ez a legjobb blog amit eddig olvastam:3 siess a kövivel^^

    VálaszTörlés
  5. nagyonjóó*-* Minimum olyan,mint a Dark.*-* kövit,kövit,köviiiiiiit*-*

    VálaszTörlés
  6. Fruzsi! Kérlek szépen ne hagyd abba a blogot!! Könyörgöm!! :( Nagyon nagy tehetséged van a történetíráshoz és szerencsére ezt ki is használod!! Én nagyon nagyon imádlak, de komolyan mondom ha ezt te abbahagynád én beleőrülnék!! Mikor rossz kedvem volt/sírtam akkor mindig elolvastam a kedves szavaidat amit a kommentemhez írtál és abból merítettem egy kis erőt!! Sokat segítettél nekem amiről még csak nem is tudsz!!! Így utólag is kérlek szépen Fruzsi ne hagyd abba!!! Imádlak <3 :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon jó lett rész! :) És nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon IMÁDOM a blogoood! :3 ÉS KÉRLEK NE HAGYD ABBA :'( <3

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó blog.:)Eddig nem komiztam, nem nagyon tudtam kezelni az ilyen izébizé fiókomat. De ne hagyd abba, egyik kedvenc blogom.:)

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Fruzsiii :) nagyon jó lett,abba ne merd hagyni nekem :D
    Frani xx

    VálaszTörlés
  11. Imádom <3 Nagyon jó :) :D Ne hagyd abba mostanába egy jó blogot se olvastam most csak ez van . De ne csak ezért azért is mert ez egy szuper történet és te a szuper írója vagy . Szóval pls ne hagyd abba :( :)

    VálaszTörlés