2013. április 9., kedd

20.rész-Ne merd a szádra venni!

A részhez ihletet adott ez a blog: http://onedirectionlovestorywithlisa.blogspot.hu/ ^^
A +18-as részt az unokatesómnak köszönhetitek, valószínűleg a további részekben is lesznek perverz momentek ^^



Az este folyamán próbáltam nem az üzeneten járatni az agyamat -ami valljuk be nem nagyon sikerült-. Nagy forgolódások közepette aludtam el talán hajnal négy körül. Reggeli kilenckor Louis még jócskán csak szuszogott mellettem. Elmosolyodtam rajta és egy kicsit közelebb bújtam hozzá. A fejemet óvatosan a mellkasára hajtottam és néha-néha lopva rápillantottam az arcára.
-Neked is jó reggelt.-szólalt meg hirtelen, a szemét még mindig csukva tartva. Az egyik kezével alám nyúlt és átfonta a derekamat, míg a másik a pólom alatt járt mát. A mutató ujját végig húzta a gerincemen, majd simán elkezdte simogatni a hátamat.
-És mi a mai terv?-hajoltam a füléhez. Éreztem, ahogy kicsit megremeg a közelségem miatt, amin csak mosolyogtam egy aprót.
-Hát nekem lennének ötleteim.-öltött magára egy kaján vigyort és a kezét levezette a fenekemre. Nevetve elhúztam a kezemet róla és nehezen kikászálódtam az ágyból. Lecsoszogtam a többiekhez ahol nagy bőröndök álltak.
-April kijössz velünk a reptérre?-halottam meg a konyhából Perrie mosolygós hangját.
-Igen.-vágtam le magamat a kanapéra.-mikor indulunk?
-Délbe.-kaptam a gyors választ. Bólintottam egyet és lomha léptekkel felmentem a szobánkba, ahol Lou még mindig az ágyban fetrengett. A takaró félig lelógott róla, így kilátszódott a meztelen felsőteste és az alsógatyájának a széle. Elmosolyodtam a látványon, majd a szekrényhez léptem. Kiválasztottam egy rövid gatyát és egy trikót. Percekkel később már felöltözve álltam a nappaliba. Harry mellettem kapcsolgatta a tvt, míg Melodyék valamin csacsogtak. Megforgattam a szememet és felhívtam aput.

**

Észre sem vettem, hogy már ennyi az idő, így letettem az aput és gyorsan kitámolyogtam a többiekhez, akik már indulásra készültek. Zaynnel, Pezzel és Louissal kimentünk. Pezztől elbúcsúztunk, majd a paparazzik elől menekültünk. Míg Louisék néhány Directionerrel beszélgettek, addig én a kocsinak dőlve mosolyogva néztem őket. Néhányan gyilkos szemekkel néztek rám, de próbáltam nem velük foglalkozni. Kicsit elbambulhattam, mert már csak arra eszméltem fel, hogy valaki a vállamat bökdösi. Kb. 15 13-17 éves lánnyal találtam szembe magamat.
-Miben segíthetek?-mosolyogtam kedvesen.
-Aláírást szeretnénk kérni és egy közös képet.-szólalt meg bátortalanul az egyik lány. Vigyorogva bólintottam egyet és teljesítettem a kéréseket.
 -Szeretnek téged.-nyomott egy apró puszit Louis az arcomra, miután eltűntek a rajongók. Eresztettem egy rövid mosolyt, majd beültem a kocsiba.

 **

 A kertbe ültünk Louissal és vártuk, hogy valami csoda folytán eltudjuk valamivel foglalni magunkat. Míg én törökülésbe tépkedtem a füvet, addig Lou a hátán feküdve, kezeit tarkója alá csapva kémlelte az eget. Követtem a példáját és szorosan hozzábújtam, mire ő átkarolt.
 -Van egy ötletem.-csaptam a combomra, miután felültem.
 -Hallgatlak.-ült fel ő is. Rámutattam a nagy medencére és gyorsan felmentem átöltözni. Mikor végeztem a többiekkel is tudattam az ötletemet. Már kint álltam, mikor egy ágyék nyomódott a fenekemhez és két kéz simított végig a hasamon. A fejemet a barátom vállára döntöttem és egy puszit leheltem a nyakára. Egy huncut vigyort vett fel és az ölébe kapva beugrott velem a medencébe. Levegőért kapkodva buktunk fel a víz alól, majd nevetve, gyengén ütögetni kezdtem a vállát, de ő azonnal lefogta a két kezemet. A többiek is csatlakoztak hozzánk nevetve. Melody egyből Niallra vetette magát. A nyakába csimpaszkodva simogatta a fiú arcát amit én csak egy fintorral díjaztam. Loui a szájára harapva próbálta vissza fojtani a nevetését. Megforgattam a szemeimet és próbáltam élvezni mások társaságát. Este a bemelegített medencébe üldögéltünk egy-egy sörös dobozzal a kezünkbe. Niall és Zayn túl lőtt már a célon, de hagytuk had élvezzék ki a mai napot. Éjfél körül mindenki feltámolygott, de Louissal lent maradtunk tv-t nézni. Szorosan összebújva a pokróc alatt néztük a hiradót, ami a sztárok életével foglalkozott, így mi inkább egymás ajkával voltunk elfoglalva, de amint meghallottunk egy mondatot azonnal egymásra néztünk és a készülékre meredtünk.
  "A híres Brit fiú banda egyik szívtipróját ma látták a barátnőjével, April Kimptonnal. Szintén a One Direction egyik tagját, Zayn Malikot és a Little Mix egyik énekesét, egyben Zayn barátnőjét, Perrie Edwardsot kísérték ki a reptérre. A két lány látszólag nagyon jóba van. Sajnos a fiatalokkal nem tudtunk beszélni, de a lelkes rajongók nyilatkoztak: 
-Nagyon boldognak látszottak Louék, aranyosak együtt. 
-Eleanorral jobban összeillet Louis. Nem szeretem Aprilt, de elfogadom a kapcsolatukat 
-Aprilnak gyönyörű zöld szemei, és hosszú hullámos haja van. Sokkal szimpatikusabb, mint Eleanor
-Nem szeretem a "Louril" párost. Először összeszűrte vele a levet, majd Niallerrel és most megint Louissal."
Még az utolsó percekben megmutatták a Niallos cikket is.
-Lehet nem kellett volna idekapcsolnunk.-kinyomta gyorsan a tv-t és végig simított az oldalamon.
 -Még mindig nem érdekelnek mások véleményei.-mosolyogtam őszintén. Ő is mosolygott, majd a kezét az arcomra helyezve lágyan megcsókolt. Felálltunk és felfelé vettük az irányt. Épp az Ír manónk szobája előtt mentünk el, mikor megakadt az ajtón a szemem. Nyitva volt a szoba ajtó és látszólag Melodyval nagyon elvoltak. Ledermedtem és undorodva néztem a csajra. Louis nemes egyszerűséggel becsukta az ajtót és tovább mentünk.
 -Én elmegyek zuhanyozni.-közöltem a döntésemet.
-Megyünk.-javított ki. Levetkőztünk és a kabinba léptünk. Louis egyből az ajkaimat támadta meg. A hideg csempéhez nyomott óvatosan, amire én egy kicsit felszisszentem. Megbánóan rám nézett, de én csak megráztam a fejemet. A kezemet a mellkasára simítottam, majd egyre lejjebb haladtam, míg nem értem el a büszkeségéhez. Végig simítottam rajta, majd a tenyeremmel körbefontam és próbáltam örömöt okozni neki. Halkan nyögött és a fenekembe markolt. Percek múlva a nyakamat kezdte szívni. A kezei rátaláltak a melleimre, majd kicsit később lejjebb kalandozott. A nyakába kapaszkodva ziháltam vele egyetemben, majd a kezét a férfiassága váltotta fel. Lassan mozgott bennem, míg én a hátát karmolva próbáltam nem felébreszteni a többieket. A fejét a nyakamba temette és a szájára harapott. Elmosolyodtam rajta, majd mikor már mindketten eléggé kiélveztük egymás közelségét, lemostuk magunkat és az ágyba feküdtünk. Lou meztelen teste nekem nyomódott, amire halkan felkuncogtam. A lábainkat összefontuk és a fejemet a mellkasán pihentetve elaludtam.

 **

 A reggeli kávémat iszogattam egyedül, mikor Niall toppant be. Leült az asztalhoz és a tenyerébe temette a fejét. Kézségesen kerestem neki gyógyszert és egy pohár kíséretében elé raktam. Hidegen bólintott egyet és lenyelte a gyógyszert. Nem tudtam, hogy mi a baja, de jobbnak tartottam, ha nem kérdezek rá. Lassan a többiek is letámolyogtak. Zayn Niall sorsára jutott, de ő egy öleléssel köszönte meg a pirulát. Egész reggel Melody győzedelmes vigyorral az arcán nézett, amit már kezdtem megelégelni.
 -Mel mesélte, hogy nem vagy valami kedves vele.-sandított rám Nialler.
-Múltkor bocsánatot kértünk egymástól, nem tudom miről beszélsz..-néztem értetlenül.
 -Én nem ezt hallott.-morgott. Idegesen a lányra néztem, aki próbált ártatlanul nézni. A barátom rám nézett, majd az asztal alatt megszorította a kezemet. Tudtam, hogy ő hisz nekem.
 -Akkor higgy a barátnődnek, de majd rájössz, hogy csak össze akar ugrasztani minket!-emeltem fel a hangomat és a székemet a lábammal hátralökve felálltam. A többiek néma csendbe figyeltek. Kimentem a nappaliba és elkezdtem olvasni a dohányzóasztalra tett pletykamagazinokat, majd Melody is odaült mellém.
 -Direkt csinálod?-néztem rá összeszorított szemekkel.
-Halad a tervem.-dőlt hátra mosolyogva.
-Nem félsz, hogy meghallják a többiek?
-Nem. Készülj fel a továbbiakra.-kacsintott és a körmeit végig húzta erősen a karján, amiből vér buggyant ki.-Úr Isten! Te nem vagy normális! A diliházba lenne a helyes!-ugrott fel a lány sikítozva, mire a többiek is befutottak. Megvetően néztek rám, kivéve Lout. Niall gyorsan odament Melhez és a zsebéből előhúzott zsepivel törölgetni kezdte a vért. Mikor végzett rám pillantott fél szemmel.
 -Ezt nem néztem volna ki belőled.-sziszegett.
 -Szerintem is neki higgy.-mondtam teljesen nyugodtan-ha én csináltam volna, akkor már ideges lettem volna és nem így állnék.
 -Hazudj még.
-Igaza van Aprilnek.-védett Liam amibe később Loui is beszállt. Megráztam a fejemet és ott hagytam őket.
Felmentem és az ágyba dőltem. Csak nevetni tudtam Mel-en. Szánalmas. Louis egyből feljött és mellém feküdt. Magához szorított ahogy csak tudott.
-Nem igaz, hogy mindenki Melodynak hisz.-morgott. Fel emeltem a kezeimet és a körmeimre mutattam.
-Véres lenne az ujjam, ha én csináltam volna. Időm se lett volna lemosni.
-Ezt sajnos hiába mondjuk nekik.
-Liam is nekik hisz?-kérdeztem félve.
-Nem.
"Szükséged lesz az esernyőre. Meg ne ázz.
-R"

**

Este felé lementem, ahol mindenkinek a szánalmas nézésével találtam szembe magamat. Mosolyogtam egyet önbizalommal és otthagytam őket. Percek múlva már mindenki az asztalnál ült. Közéjük ültem és csendben enni kezdtünk. Mikor végeztem felálltam és engedtem a poharamba vizet.
-Nekem is öntenél?-szólalt meg tettetett ártatlansággal Mel. Bólintottam és próbáltam nyugodt maradni. Megvártam még a többiek is végeznek, majd ott maradtam mosogatni.
-Itt maradok segíteni.-mosolygott. A többiek bólintottak. Louis aggódó pillantásával találtam szembe magamat. Próbáltam mosolyogni,
de nem nagyon ment, inkább csak vicsorgás lett belőle. Ő is kiment a fejét rázva és neki álltunk a mosolygásnak.
-Nehogy azt hidd, hogy vége van.-szólalt meg hirtelen.
-Megkaptad Niallt nem? Mit szeretnél még?
-Louist és hogy szenvedj.
-És ez neked mért lenne jó?-húztam fel a szemöldökömet, miközben a mosogatásra is próbáltam figyelni.
-Megérdemled.-vágta rá. Nem foglalkoztam vele tovább és mosogattam tovább a lány segítségével. Mikor végeztünk én felmentem, ő meg Niall ölébe huppant. Az ágyra vágtam magamat és a hajamat markolva próbáltam valamit kitalálni. Tommon kívül mindenki neki hisz. Később az előbb említett fiú is csatlakozott hozzám.
-Ezt hogy képzelted?!-rontott be az ajtón kopogás nélkül a banda egyetlen szőke énekese.
-Mit?-ültem fel.
-Hogy képzelted, hogy megfenyegeted Melodyt?-üvöltött.
-Pont fordítva volt.
-Most azonnal bocsánatot kérsz tőle! Louis gyere ki!-parancsolt a barátomra. Melody bejött és vígan mosolygott.
-Csak, hogy tudd már mindenki ellened van.-közeledett.
-Sajnos a terved nem vált be. Louis nekem hisz.-kacsintottam. Lépett még egyet és a hajamba markolt. A fejemet hátra húzta és a nyakam köré fonta az egyik tenyerét.
-Válogasd meg a szavaidat.-sziszegett.
-És ha nem?-nevettem gúnyosan. A fogásán szorított és a falnak nyomott.
-Meg ne próbálj sikítani.
-Eszembe sem volt. Csak, hogy tudd szánalmas vagy és a többiek is előbb-utóbb elfordulnak tőled.-megráztam a fejemet mosolyogva, már amennyire tudtam.
-Nem is tudom anyád, hogy szülhetett ilyen gyereket. Ronda vagy és dagadt. Senkinek sem kellesz.-vihogott.
-Ne merd a szádra venni, mert kitépem az összes hajadat.-morogtam.
-Nagyon félek. Ő is csak egy ribanc lehetett, mint te!
Itt már elszakadt a cérna és a hajába belemarkolva erőteljesen a földre húztam. Leköptem és közel hajoltam hozzá.
-Esetleg anyukád és nem anyád. Tudod, mindenki magából indul ki.
Összehúzta a szemét, a földre lökött és a hasamra ült. A kezeimet lefogta és mélyen a szemembe nézett. Éppen be akart húzni, mikor nyitódott az ajtó és a kezemet úgy állította,  hogy úgy nézzenki mintha bántani akarnám. Sírva Niallhoz ment és átkarolta a nyakát. Értetlenül néztek rám a többiek. Mindenki az ajtóban állt. Louis mellém gugolt és felsegített.
-Tudom, hogy nem te voltál. És a többiek is rájönnek mindjárt.-suttogta a fülembe miközben átölelt. Idegesen Mel felé néztem.
-Mindannyian csalódtunk benned.-vágta oda szemrehányóan Harry.
-Nem ezt vártam volna tőled.-állt be Zayn.
-Tudod mit Melody? Elvetted a barátaimat, de Louist nem fogod! Mindenkivel sikerült elhitetned, hogy te vagy a szent, miközben a hátuk mögött megfenyegettél! Egy ribanc vagy. Az adatlapodat nézve be bizonyosodott. Undorító vagy! Mindenkinek csak tönkre akarod tenni az életét. Ha a szüleimet mégegyszerre a szádra mered venni esküszöm, hogy megfojtalak!-ordítottam.-Tudod mit? ROHADJ MEG! A többiek is ráfognak jönni, hogy csak egy ribanc vagy!-Itt már szinte üvöltöttem. Levegőt kapkodva próbáltam állva maradni, de hirtelen minden elsötétült.

Nem volt meg most sem a komi/ pipa határ. Most nincsenek semmi kiszabásaim, de ha kevés pipa, komi jön össze (tök mindegy komiba mennyit írtok) Akkor visszavezetem! Remélem tetszett a rész.. Úúú és még valami. Ha valaki szeretne novellát kérni írja meg, hogy kivel legyen, boldog vagy szomorú legyen, és miről szóljon^^

13 megjegyzés:

  1. Imádomimádomimádom! *_*
    Imádom ha hosszút írsz:3 És az a kis perverz rész..Dicsérd meg az unokatesód!:D Egyszerűen tökéletes lett!:3 ♥ ♥

    VálaszTörlés
  2. Szerintem nagyon jó lett. Van egy olyan gyanúm hogy már találkoztunk R-rel. KÖVIT!

    VálaszTörlés
  3. Annyira jó!Az a baj hogy nyálas lenne ha leírnám mit gondolok a blogodról és arról ahogy írsz:$ April helyében én már rég pofon vágtam volna Melodyt...:D A pretty little liarsból vetted az ötletet? (mert ugye ott is zaklatják a lányokat csak ott "A") Hozd hamar a kövit már nagyon nagyon várom!!:D:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uuu igeen*----* imádoom:D írd lee nyugodtan:D nagyon örülök neki, ha valaki leírja mit gondol a blogomról:')
      és köszönööm:*♥

      Törlés
  4. Szóval mit gondolok?! AZT HOGY ISZONYATOSAN jó!Imádom ahogyan írsz , imádom amiről írsz, imádom a történetet, imádom a blog kinézetét imádom az ötletet...!Amikor írtad hogy abba akarod hagyni..hát bevallom őszintén elkezdtem küldözgetni az ismerőseimnek a blogot hogy lájkolják és az egyik legjobb barátnőm is imádja! Nem unalmas, nem tömeg blog. Jó az R-es ötlet(pretty little liars♥)...szóval úgy jó ahogy van!! és NEEE hagyd abba!!!(amíg vége nem lesz normálisan...:$) háát röviden ennyi a véleményem:))

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó lett egyszerűen imádom!!! :)

    VálaszTörlés
  6. Ez olyan afdasfnhuwbhgvwpeij. Naponta olyan 10000000000000000000x nézem hogy van-e új rész. És mindig megörülök mikor azt látom hogy van. :) Amint tudod hozd a részt! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma neki állok írni, de nem tudom mikor lesz kész..:D köszönöm szépeen♥

      Törlés
  7. Utálom Melody-t, de nagyon érdekessé teszi a sztorit.:D Fel fog még bukkanni később?

    VálaszTörlés