Novellák

Juhász Emese:
Kócos, kifakult hajamat copfba fogtam, miközben a sápadt arcomat térképeztem fel a tükörbe. A szemeim megakadtak a kezemet beborító ronda, piros hegeken. Újra és újra eszembe jutott az a nap. Az a nap mikor véglegesen elveszítettem.
"Lassan szeltem a Mullingar-i utcákat, miközben néha-néha szökdécseltem egyet. Kirobbanó boldogságtól rontottam be kopogás nélkül Niall házába. A barátom éppen hazajött látogatóba egy hétre. Felugráltam a szobájáig, majd be se nézve beléptem és becsuktam magam után az ajtót. Nialler éppen egy szál cigivel a kezében feküdt az ágyon, miközben a könnyei folytak le az arcán. Értetlenül ültem le mellé, de ő még mindig a plafont bámulva feküdt. Megráztam a fejemet és a csikket kivettem a kezéből, majd a hamutálba elnyomtam.
-Mi történt Nialler?-bújtam mellé, mire ő szótlanul átkarolta a derekamat. Vett egy nagy levegőt, majd fél perc múlva kifújta. A nyakát az arcomba túrva kezdett valamit motyogni, de nem hallottam. A könnyei ellepték a nyakamat és a vállamat. Megvártam, míg abbahagyja a sírást, majd újra felültem. 
-Fél éves turnéra megyünk.-nyögte ki nagy nehezen és újra zokogásba kezdett. A légzésem is elakadt és a fejemet a tenyerembe temetve próbáltam feldolgozni a hallottakat.
-Mi lesz velünk?-suttogtam.
-Skype-on és telefonon tartjuk a kapcsolatot.-simított végig az arcomon és egy mosolyt próbált csalni az arcára. Bólintottam egy aprót és az arcát a kezembe fogva egy lágy csókot leheltem az ajkaira.
Azon az éjszakán voltunk együtt először és utoljára."
Miután Niall elment, kamerán és telefonon beszéltünk, de egy hónap után már nem keresett. Minden nap a telefont szorongattam és vártam. Vártam, hogy hívjon, de nem hívott. Két hónap után meguntam a várakozást, és éltem a szürke életemet tovább.
A gondolataimat a telefonom csörgése zavarta meg. A szobámba csoszogtam át és a képernyőre pillantottam. Ismeretlen szám. Naponta keresett valaki privát számon, de sosem vettem fel. Sóhajtva letrappoltam a nappaliba, ahol a cipőm és a kabátom is felkerült rám. Körülnéztem a házban és nehézkesen kiléptem, a zord, esős időbe. A csuklyámat a fejemre húzva, lábaimat lomhán egymás elé pakolgatva ballagtam az utcákon, míg nem értem oda egy sárga-vörös épülethez. Egy bólintással köszöntem a portás nőnek és beléptem a zeneiskolába. Egy üres terembe mentem, ahol csupán egy zongora állt. Kicsit jobb kedvvel ültem a hangszer elé. A kabátomat a fogasra akasztottam, mielőtt leültem volna.
Az ujjaimat végig szántottam a billentyűkön, amik szófogadóan szólaltak meg. A termet betöltötték a lágy dallamok. A figyelmemet csak a zongorára szenteltem. Nem jutott eszembe sem Niall, sem az elmúlt hónapok, csak élveztem a gyönyörű dallamokat.
 Órák múlva vissza vettem magamra a sötét színű bőrkabátot és haza csattogtam, a már napos időben. Meglepődve vizslattam, hogy a házam előtt egy fekete Range Rover áll. Lélegzet visszafojtva lépkedtem a bejárati ajtóhoz, ami előtt a lábtörlő kicsit el volt húzva. -Az a rohadt pótkulcs.-morogtam magamban. A kilincset lassan lenyomtam és beléptem, de sehol nem volt senki. Nagyszerű, hátulról szúrnak le. Halkan fellépkedtem az emeletre és bekukkantottam minden hova kivéve a szobámba. Csukott szemmel, nehezen lélegezve nyitottam be. Az ágyamon egy ismerős arcot pillantottam meg, aki éppen a szobámat tanulmányozta. A számat eltátottam, ami úgy is maradt. A szőke srác rám nézett és elmosolyodott. Közelebb lépett, összehúzott szemöldökkel végig mért, majd szorosan magához ölelt. Éreztem, ahogy a nyakamra potyognak a könnycseppei. Fapofával álltam és meg sem mozdultam. Haragudtam rá.
-Hiányoztál [T/N].-nyögte ki és végig simított az oldalamon, amire összerezzent.-te lefogytál.-suttogta elhaló hangon. Még mindig semleges arccal bámultam rá. Leült az ágyamra és a csuklómat fogva az ölébe húzott. Felszisszentem és a kezemet, amilyen gyorsan csak tudtam, kirántottam a fogásából. Elkerekedett szemekkel nézett rám és újra a csuklóm után nyúlt. Megpróbáltam elhúzni, de Niall gyorsabb volt. Felhúzta a pulóverem ujját és a vágásokat nézegette. Lassan végig simított rajtuk és próbálta feldolgozni a látottakat. A könnyei újra folyni kezdtek az arcán.
-Nem kerestél.-szólaltam meg.
-Kerestelek, de a telefon számunkat ki kellett cserélni a turné miatt ezért mindig privát számon kerestelek, de sosem vetted fel.
-És a géped?
-Sosem voltunk gép közelben.-magyarázta meg.-Sajnálom [T/N]. Nagyon szeretlek.-szorított magához. Zokogásban törtem ki és magamhoz szorítottam a srácot.
-Hiányoztál.-mondtam ki én is, miután lenyugodtam. Elmosolyodott és az ágyra dőlt, magával húzva engem is. Az arcomat a két kezébe fogta, majd a számhoz közelítve, lassan, de szenvedélyesen megcsókolt.
-Költözz hozzánk Londonba.-motyogta a fülembe, miután elszakadtunk egymástól. Percekig gondolkoztam rajta, de végül félve rábólintottam.

Anna:Idegesen szeltem át az utakat a sportcsarnokig. Összeszorított homlokkal magamba mérgelődtem és morcosan pakolgattam magam elé a lábaimat. A barátom megcsalt. A mai napig nem tudom elhinni. Egy hónapja történt, de még mindig hihetetlen. Nem sírtam, nem törtem össze, csak csendben tűrtem.
Miközben ezen gondolkoztam a gyorsaságomnak köszönhetően az épület előtt álltam. A kilincset lenyomva bekullogtam és az öltözőbe vettem az irányt. Gyorsan átöltöztem és a röplabdámat a kezembe véve a terembe sétáltam. Illedelmesen köszöntem az edzőnek és beálltam a többiek közé. Az edzés keményen telt, eléggé leizzadtunk. Miután vége lett elmentünk zuhanyozni és felöltöztünk.
Kiléptem a bejárati ajtó elé, de valaki magához rántott. Nevetve próbáltam kiszabadulni a szorításából, majd miután sikerült szembe fordultam vele. A legjobb barátom, Liam Payne állt velem szembe. Mosolyogva átöleltem, de éppen akkor jöttek ki a többiek. Megvárták, míg elszakadunk egymástól, majd körül vették a lányok. Liam a kezembe dobta a kocsi kulcsot. Bólintottam egyet és az ezüst színű járműhöz lépkedtem. A kulcs segítségével kinyitottam az ajtót, majd beültem az anyós ülésre. Tíz perc után a Payne fiú is csatlakozott hozzám és hazafuvarozott.
-Nem maradsz egy kicsit?-néztem rá boci szemekkel.
-Ennek a nézésnek nem tudok ellenállni.-nevetett fel. Mosolyogtam egyet és kipattantam a kocsiból. Előkapartam a kulcsomat és kinyitottam az ajtót. A táskámat ledobtam a folyosón elhelyezkedő cipő tartó tetejére és a kanapéig ugráltam. Idiótán mosolyogva megveregettem a magam melletti helyet és Li röhögve mellém ült.
-Danielle-vel azóta sem beszéltél?-hoztam fel a témát.
-Nem.-hajtotta le a fejét.-hónapok óta nem beszéltünk. Túl vagyok rajta.
Bólintottam egyet és az ölébe másztam. Átöleltem a nyakát és hozzá bújtam, mire ő a derekamra csúsztatta a kezeit. A szívverésem kicsit felgyorsult és az arcomon egy kósza könnycsepp csordult le, ami a srác hátára csöppent. Liammal sose leszünk többek barátoknál. Még magamnak is féltem bevallani, hogy én barátságnál többet érzek. Percek múlva kimásztam az öléből és a tv-t kezdtem unottan kapcsolgatni.
-Elég lesz már, nincs semmi érdekes.-kapta ki a kezemből a távirányítót és kikapcsolta a készüléket.-inkább mond el mi bánt.
-Semmi.-rántottam vállat, mire ő egy "tudom, hogy hazudsz" nézéssel sandított rám.-csak Adam hiányzik.-hazudtam. Szó nélkül magához húzott. Láttam a szemében a csalódottságot, amit nem tudtam mire vélni.-Most te mond el mi a baj.-nyomogattam az ujjammal az arcát és elfeküdtem az ölében. Megrázta a fejét, mire én összehúztam a szemöldökömet. Mélyen a szemembe nézett és percekig nem szólalt meg. Hirtelen a számra vezette a tekintetét és közeledni kezdett. Megemeltem magamat, az egyik kezét a derekamra rakta. Az ajkait az enyémekre tapasztotta és lágyan megcsókolt.
-Sajnálom. Ezt nem kellett volna.-húzódott el.-nem tudom..-nem tudta befejezni, mert az ölébe másztam és lassan megcsókoltam.
-Szeretlek.-motyogta a nyakamba, miután elszakadtunk egymástól.
-Én is, de nem úgy mint egy barátot.-sütöttem le a szemeimet, de ő az ujjával az állaim alá nyúlt és elmosolyodott.
-Én se.-csókolt meg újra.
Azóta hónapok teltek el és Liammel együtt vagyunk még mindig.




Szabó Bereniké:

Az ágyamon elmerengve egy fotóalbumot forgattam. Az emlékeimmel együtt a könnyeim is előtörtek. Zokogva dőltem el, a virágmintás lepedőn, és az egyik párnámat a kezembe szorítottam. A szemem sarkából láttam, hogy egy apró, rózsaszín papírka csúszik ki az album képei közül. A levél után kaptam, de az utolsó pillanatban kicsúszott a kezeimből a lap. Az ágyról félig lelógva nyúltam a kis cetlihez. Végül sikerült elérnem, de abban a pillanatban le is estem az ágyról. Kicsit sem foglalkozva a sajgó lábaimmal, elkezdtem olvasni a levél tartalmát.
"Gondoltam, hogy az első utad a képeidhez fog vezetni. Sajnálom, hogy a barátságunknak így kellett véget érnie. Minél előbb sietek vissza hozzád, vigyázz magadra.
-Z."
A papírka Zayn kedvenc parfümjével volt befújva. Túl jól ismer.. Nap mint nap, újra és újra elolvasom a levelet, amit több mint 2 éve írt. Azóta se hívás, se üzenet, semmi életjel. Fájt. Fájt, hogy így elfelejtett. A levélre fújt parfümnek már korántsem volt meg az eredeti illata, a papír kivan fakulva, a betűk elvannak kenődve.. Szinte ez a mindennapi programom. Újra és újra végig pörgetem a képeket. Órák múlva a sírástól kifáradva elaludtam.
**
Reggel a házat betöltő csengőszóra keltem fel. Idegesen beletúrtam a hajamba és a tegnapi ruhámba, a fejemet fogva lebattyogtam. Félig csukott szemmel nyitottam ki az ajtót. A szemeim elkerekedtek, mikor megláttam Zaynt az ajtóba. Egyből rávágtam az ajtót és "o" alakot formázott a szám. Az ajtón dörömbölni kezdett a fiú, de én mit sem foglalkozva vele ugyanúgy álltam. Végül, mikor percek múlva észhez tértem ajtót. Elmosolyodott a kint várakozó srác és a karjait széttárta, hogy öleljem meg. Felhúztam az egyik szemöldökömet és karba tett kézzel néztem rá vissza.
-Csak nem eszedbe jutottam?-forgattam a szemeimet.
-Jajj (T/N) ne csináld már.
-Több mint 2 éve elmentél, azóta nem is kerestél. Megígérted, hogy jönni fogsz.-vetettem a szemére. Sóhajtott egyet és szó nélkül berontott a házba. Elhelyezkedett a kanapén, majd én is közelebb mentem hozzá. Megfogta a csuklómat és az ölébe húzott. Szó nélkül tűrtem a tetteit.
-Sajnálom.. nem volt időm, új telefonszámom lett és elvesztek a névjegyzékek.
-Attól függetlenül interneten keresztül kereshettél volna.
Zayn lehajtotta szomorúan a fejét és az ujjait kezdte piszkálni.
-Az ott mi a kezeden?-fordította maga felé a csukómat és a tetoválásomat kezdte tanulmányozni, ami egy fehérrel "írt" Hamis ígéretek feliratból állt. Alatta néhány heg díszelgett. A bradfordi fiú szemébe könnyek gyűltek, majd engedte, hogy utat törjenek maguknak. Fájt így látni, de nem tudom megbocsátani neki ezt, akármennyire is szeretem.
-Sajnálom Zayn. Csalódtam benned. Nagyon szeretlek, de már ezt nem tudom megbocsátani.-álltam fel az öléből. A fejét lehajtva bólintott egyet, majd közelebb lépett és magához ölelt. Egy könnycsepp folyt le az arcomról, ami a fekete hajú fiú pólóján landolt. Szorosan magamhoz öleltem, majd csak percek múlva engedtem el. Bólintott egyet és a bejárati ajtóhoz vette az irányt. Egy laza mozdulattal lenyomta a kilincset és kilépett az ajtón, majd még egyszer visszanézett.
Talán ez volt életem legrosszabb döntése, hogy hagytam menni. De a makacsságom és a büszkeségem győzött Zayn bocsánatkérő szavaival szemben..