2013. március 11., hétfő

16.rész-üzenetek

na összejött a 25 tetszik ezért itt a rész:D:D a következő megint 25 után jön;) a következő résznél néhány tetszikkel növelni fogom:D gondolom észrevettétek, hogy még 2 vagy 3 résznél nem válaszoltam a komikra de, ha lesz időm azonnal válaszolni fogok rá (még ma:DD) Na olvassátok bogyiik:D



**

-Unatkozok.-nyöszörögte Niall a kanapéról.
-Ha lesz időm megsajnállak.-forgattam a szemeimet és folytattuk Harryvel a főzést. Fél óra múlva végeztünk és leültünk enni. Mikor végeztünk Zayn elmosogatott, míg mi a kanapén hülyéskedtünk. Hirtelen csörögni kezdett a telefonom. Arrébb vonultam és felvettem.
-Szia.-szólt bele Perrie vidám hangon, aminek egyből megörültem.-kint vagyok az ajtó előtt, ne szólj semmit csak csendben gyere ki.-mondta halkabban.-Pezz utasításait követve mentem ki. Gondosan becsuktam magam után az ajtót és a lányt megpillantva egyből a nyakába ugrottam.
-Hát te?-szorítottam még mindig.
-Jöttem néhány napra titokban.-kacsintott.
-Szóval Zaynnek egy kis meglepetés.-kuncogtam.-védekezzetek ám.
-Idióta.-nevetett ő is. A hátsó ajtón belopózott és felment Zayn szobájába. Zaynt felküldtem azzal az indokkal, hogy hozza le a bikinimet. Míg ő felment, addig mi elindultunk kifelé és sietősen távoztunk a többiekkel.
-18-as este.-visított Nialler, amire mindenki felnevetett. Kiültünk a tengerpartra és estig ott szórakoztunk. Éjfél körül beültünk egy gyorsétteremben és megvacsoráztunk. Hajnali négy körül hazaértünk és lefeküdtünk aludni.

Reggel hangos nevetésre keltem. Pezz kint táncolt a pizsamájában, míg a többiek jóízűen röhögtek rajta. Pár perc múlva már én is dőltem a röhögéstől.

**

-Nem érzem jól magamat.-fogta a hasát Niall.
-Irány fel a szobádba.-mutattam fel.-Ti meg menjetek el gyógyszerért.-utasítottam a fiúkat, kivétel Zaynt, mivel ő Perrievel strandra ment.
-Hé ne reagáld túl.-közeledett felém Louis.
-Nem reagálom túl! Induljatok.-mutattam az ajtó felé. A többiek tehetetlenül elindultak. Neki álltam kamilla teát főzni. Míg a tea főtt felmentem a fiúhoz, akit ágyba parancsoltam. Már nagyban aludt, szegény srác. Betakargattam és lementem a teáért, majd vissza vele és az egyik kis komódra raktam. Az ágyán ülve lágyan simogattam az arcát. Már éppen menni akartam, mikor a mellettem lévő komódon a telefonja rezegni kezdett. Akaratlanul is rápillantottam.
"Nem követted az utasításaimat. Én mondtam, hogy ennek rossz vége lesz. 
-R."
Nagyot nyeltem és a többi üzenetét kezdtem olvasni, ahol konkrétan megfenyegette -R. az ír manónkat, hogy intim kapcsolatba kerüljön velem vagy különben az egészsége rovására megy. Niall mozgolódni kezdett, így észrevétlenül visszahelyeztem a telefont a helyére és a kezébe adtam a teát.

**

-Louis beszélnünk kell. Most!-szóltam neki, mikor belépett a többi fiúval együtt az ajtón. Ő illedelmesen felsétált velem a szobába és mindent elmeséltem neki. Tátott szájjal hallgatta végig.


Tudom. Rövid lett, de kutyafuttában írtam meg ezt is:cc igen. tudom. megint késtem. legyen annyi, hogy nem vagyok valami jól, aki tudja, hogy mi van az tudja, nem szeretnék erről beszélni:) napokban megpróbálok írni. legyetek jók:*

11 megjegyzés:

  1. Jóó lett, nem baj az, hogy rövid!! :DD

    VálaszTörlés
  2. Erre egy szó van. SZUPER!! :))
    Áh, nem is tudom hogy tud valaki ennyire jól írni *.*
    Amúgy az elején a bogyók helyett az olvastam hogy bugyik. xD nem is én lettem volna:D

    VálaszTörlés
  3. remélem Niall-nak nem lesz baja:Dszuper jóóó:$

    VálaszTörlés
  4. Egy Olvasód aki imádja a történeted :D2013. március 15. 4:06

    Egyszerűen fantasztikus a történet!! *-* És nem baj ha ritkán hozol részt erre megéri várni! :D Nehogy abba merd hagyni!!! ;) :$

    VálaszTörlés
  5. Nagyon-nagyon jóóóóóóóóó lett!!

    VálaszTörlés